A Pannon-kupa sajtótájékoztatóján talán Szucsánszki Zita tette a legmeglepőbb kijelentést, aki elmondta, hogy a legjobb négy közé várja a válogatottat a kontinensversenyen. Imre Vilmos kapitány helyezést egyelőre nem említett, inkább arra koncentrál, hogy mindenki lehetőséget kapjon Szombathelyen, hiszen a kapusok, valamint beállók és a jobbszélsők versenyben vannak az Eb-helyekért.
A három poszton ugyanis három-három jelölt (Pálinger Katalin, Herr Orsolya, Pastrovics Melinda; Szamoránsky Piroska, Szabó Valéria, Balogh Barbara, valamint Kovacsicz Mónika, Bódi Bernadett és Csáki Viktória) szerepel a keretben, és a kapitány még nem döntötte el, melyik pozícióba nevez három játékost az Európa-bajnokságra.
Imre Vilmos szövetségi kapitány kiemelte Pálinger Katalin szerepét, aki vállalta az Eb-felkészülést. – Ami a felkészülésünket illeti: az októberi Világkupa inkább tapasztalatszerzésre volt alkalmas, hiszen sok fiatal kapott lehetőséget. A 18 fős keretbe a B-válogatottból került föl Sopronyi Anett és Csáki Viktória. Óva intek attól, hogy bármelyik Eb-résztvevő válogatottat lenézzünk, így mindenképpen arra számítok, hogy a felkészülésünket megfelelőképpen segíti a három hétvégi meccs.
Szucsánszki Zita, az FTC irányítója merész vállalást tett: - A válogatottban jelenleg egyformán megtalálhatóak a fiatal és a rutinosabb kézilabdázók, úgy érzem, megfelelő a keret korösszetétele, ezért az első négy közé várom a csapatot az Eb-n.
A torna résztvevői közül kiemelendő az Eb-házigazda Macedónia részvétele, amely szokatlan módon nem hazai környezetben készül, hanem Magyarországra látogat, míg Horvátország Zdravko Zovko kapitány vezetésével többre vágyik az elmúlt esztendők szerényebb eredményeinél. Ausztria együttese jelenleg a fiatalabb játékosokból épít csapatot, harminc évesnél idősebb játékos nincs is az osztrákok keretében.
A Pannon-kupán részt vevő magyar keret:
Kapusok: Pálinger Katalin (Győr), Herr Orsolya (Győr), Pastrovics Melinda (DVSC).
Jobbszélsők: Kovacsicz Mónika (Viborg), Bódi Bernadett (Randers), Csáki Viktória (DVSC).
Jobbátlövők: Tomori Zsuzsa (Győr), Hornyák Ágnes (Győr), Sopronyi Anett (Nyíradony).
Irányítók: Görbicz Anita (Győr), Szucsánszki Zita (FTC).
Beállók: Szamoránsky Piroska (FTC), Szabó Valéria (DVSC), Balogh Barbara (Dunaferr).
Balátlövők: Szűcs Gabriella (Valcea), Bulath Anita (Podravka Koprivnica).
Balszélsők: Vérten Orsolya (Győr), Vincze Melinda (Dunaferr).
A Pannon-kupa programja:
November 21.
16:00: Macedónia-Horvátország
18:00: Magyarország-Ausztria
November 22.
15:30: Horvátország-Ausztria
17:30: Magyarország-Macedónia
November 23.
10:45: Ausztria-Macedónia
12:45: Magyarország-Horvátország